„Rendhagyó órát tartott a napokban dr. Orbán-Sebestyén Katalin, az MSOSZ társelnöke a TF-en, a negyedéves testnevelő-gyógytestnevelő szakos hallgatóknak, a Gyógypedagógia és adaptált fizikai aktivitás kurzuson.”
„A kurzus legfontosabb célja, hogy érzékenyítse az inkább az élsportot ismerő fiatal szakembereket és bemutassa a fogyatékossággal élő emberek sportjában rejlő szakmai lehetőségeket.”
„Aranyos Dávid Down-szindrómás speciális olimpikont, aki a tenisz mellett kosárlabdázik és floorballozik is, a mindennapjairól, sportolási szokásairól és sportélményeiről kérdezték a hallgatók. Dávidot édesanyja, Baráth Katalin is elkísérte.”
„Az előadás másik vendége Halwax Tímea, szövetségünk önkéntes programjának vezetője volt, aki18 éves korában találkozott először a mozgalom eseményeivel.”
Forrás: https://tf.hu/hirek/hirek/17350-betekintest-nyerhettunk-a-fogyatekossaggal-elo-sportolok-eletebe
