Célba ért a kerékpár MosolyTúra.

Egészen különleges kerékpáros élményben volt része azoknak, akik csatlakoztak a Magyar Speciális Olimpia Szövetség szervezésében megvalósult MosolyTúrához. A 2025. szeptember 13-án megrendezett esemény célja a barátság, a befogadás és a közös mozgás örömének megélése volt – a résztvevők mosollyal az arcukon teljesítették a közel 43 kilométeres távot Szentes és környékén.

A nap a szentesi Sportszálló előtt gyülekezéssel és regisztrációval indult, majd rövid megnyitót követően indult el a mezőny. A kerékpárosok egyéni tempóban, de közös felvezetést követően teljesítették a Szentes–Szegvár–Derekegyház–Szentes útvonalat. Az útvonal minden szakasza jó hangulatban telt, sokan baráti beszélgetések közben, mások sportos lendülettel tették meg a kilométereket.

A túra végén a résztvevőket a Sportszállónál közös ebéd várta, ahol jóízű beszélgetések mellett erőt gyűjthettek a nap további programjaihoz. A délután egyik legkülönlegesebb élménye a kenutúra a Kurcán, amely során a résztvevők a vízről is felfedezhették Szentes szépségeit. 

Az esemény hivatalos zárásaként eredményhirdetésre és emléklapok átadására szintén a Sportszállónál került sor. A szervezők minden teljesítőt elismertek, hiszen a MosolyTúra nem a versengésről, hanem a közös élményekről szólt. A mosoly és a barátság volt a legfontosabb „díj”, amelyet minden résztvevő hazavihetett.

A sportolókat Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere és Máté-Schwarcz Gergely, az MSOSZ sportigazgatója is köszöntötte.

Pótári Tímea, az MSOSZ kerékpár szakágvezetője:

„Szövetségünk, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség keretében egy fantasztikus napon különleges emberekkel tekertünk együtt – a Mosoly Túrán, ahol értelmi akadályozottsággal élő és épp sporttársak ültek közösen nyeregbe. A pedálok egyszerre forogtak, a mosolyok pedig messzebbre vittek, mint bármelyik kilométer. A túra mottója, „A pedál a barátságot is hajtja!” most valóra vált: minden megtett méterrel közelebb kerültünk egymáshoz.  A közös élmények, nevetések és biztatások megmutatták, hogy a sport nemcsak erőt, hanem közösséget is épít. Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott – a barátság kerekei forogjanak tovább jövőre is!”

Támogatók: Aktív Magyarország, NETA Program, Több, mint sport, Magyar Paralimpiai Bizottság forrás és fotók: www.szentesimozaik.hu

Scroll to Top