4 egyetem hallgatói és vezető sportolóink vettek részt a hétvégén megrendezett Egészséghírnök képzésen. A diákok és a sportolók, valamint az ifjúsági munkacsoport tagjai, vezető sportolók a 2 napos tréning során azt tanulták meg, hogy tudják társaiknak az egészséges életmód alapelveit átadni.
A képzést Aranyos Dávid vezető sportoló és csapata, Horváth Réka, Bartha Anna, Bata Barbara (DE-ETK) és Horváth Sára (ELTE Bárczi) tartották. Mentoruk, Jádi Dorottya (DE-ETK mesteroktató) volt.
Pázmány Viktóriától, az MSOSZ elnökségi tagjától, az esemény főszervezőjétől megtudtuk, hogy
az első nap két modulja a táplálkozásról, higiénéről és testi egészségről adott ismereteket.
Az élménydús munka eredményeként igazi közösség született. Így a nap végén a fáradtság ellenére senki nem az ágyat kereste, hanem vidám sportolásba kezdtek a fiatalok az egyetem tornatermében. Fitten és egészségesen zárva a napot. Majd a második napon a fiatalok a mentális és lelki egészség témakörét dolgozták fel. Megtanulták, hogyan működik az agyunk, hogyan tudunk gondolkodásban is fittek maradni. Emellett foglalkoztak az érzelmek világával, indulatkezeléssel, meditációval. A program végén pedig egy teszttel bizonyították rátermettségüket a feladatra. A záróünnepségen mindannyian megkapták oklevelüket.
Köszönjük a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának, hogy helyszínt biztosított a képzéshez és ismét egy nagy lépést tehettünk előre a befogadás és az együtt dolgozás terén!
Két napig tartott az egészséghírnök képzés a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán. A program az SOI ifjúsági innovációs pályázatának keretében valósult meg.



